Fehér plafon és kórház szag. Ezek voltak az első dolgok,
amiket megtapasztaltam.Körbenéztem és láttam, hogy gépekre vagyok kötve. A
kórterem nem túl nagy, egy embernek pont elég. Fogalmam sem volt, hogy kerültem
ide, vagy, hogy mi történt. Csak értetlenül néztem végig magamon, a testemből
semmit sem láttam a takaró miatt. Minden fehér volt, a szoba mégis sötétnek
tűnt a behúzott függöny miatt. Az egyik oldalamon egy asztal volt, amin egy
pohár víz volt és mindenféle gyógyszer. Próbáltam kideríteni, hogy mi
történhetett velem, de egyszerűen semmi nem jutott az eszembe. Hirtelen az ajtó felé kaptam a fejem. Egy faajtó volt üvegablakkal. Láttam, hogy odakint ég a
villany és két alak áll meg az ajtóm előtt. Beszélgettek így hallgatózni
kezdtem, hátha kiderítem, hogy miért vagyok itt.
- Magához tért már? –
hallottam egy ismeretlen női hangot.
- Az előbb voltam bent
és még mindig nem. - válaszolt egy mély hangú férfi.
- Mi lesz vele? –
sóhajtott a nő.
- Börtön. – ez az egy
szó miatt teljesen megijedtem.
Letéptem magam minden hülye gépről és az infúziót is
kihúztam. Felálltam, de megszédültem és leültem az ágyra. Túl hirtelen akartam
felállni.
- Még ki se
hallgatták. – akadt ki a nő. – Semmit sem tudunk biztosan!
A férfi válaszát már nem hallottam, mert tovább mentek. Újra
felálltam és most sikeresen elértem az ajtóhoz. Rátámaszkodtam a kilincsre és
kinyitottam az ajtót. Körül sem néztem csak elindultam mezítláb a kopár kihalt
folyosón kijáratot keresve. Egyre csak a „börtön” szó visszhangzott a fejembe.
Még szükségem volt arra, hogy a falnak támaszkodva menjek, éreztem, hogy a
fejem majd szétrobban. Egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon, mire lassan
megfordultam. Egy barna hajú kontyos nő volt az fekete ruhában.
- Még nem szabadna mászkálnod. – mondta kedvesen.
Én megszédültem, így belekapaszkodtam a nőbe, aki visszavitt
ugyanabba a szobába ahonnan jöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése